A
terhesség korai megszakadását abortusznak vagy vetélésnek
nevezzük, ha abból élő magzat nem jött a világra. Eredete
szerint beszélhetünk spontán abortuszról (amikor a vetélés
valamilyen betegség, rendellenesség következménye), valamint
művi abortuszról, amelyet terhesség megszakításnak ( interrupció)
nevezünk. Klinikánkon a terhesség megszakítást (művi abortusz,
interrupció) a terhesség 12. hetéig végezzük el, a Családvédelmi
szolgálat adatlapjának birtokában, szociális indikáció (a
páciens konfliktus helyzete) vagy orvosi indikáció (a magzat
bizonyított betegsége) alapján, az egy napos sebészet keretei
között.
A terhesség megszakítás törvényi szabályozása
A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. Törvény
határozza meg a terhesség megszakítás feltételeit.
5.§
A terhesség csak veszélyeztetettség esetén az e törvényben
meghatározott feltételekkel szakítható meg.
6.§
1. A terhesség a 12. hetéig szakítható meg, ha
a. azt az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető
ok indokolja;
b. a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban
vagy egyéb károsodásban
 szenved;
c. a terhesség bűncselekmény következménye, valamint
d. az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén.
2. A terhesség az (1) bekezdésben foglalt feltételek esetén
a 18. hetéig szakítható meg, ha az
 állapotos nő
a. korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen;
b. terhességét neki fel nem róható egészségi ok, illetve
orvosi tévedés miatt nem ismeri fel korábban,
 vagy
az egészségügyi intézmény, illetve valamely hatóság mulasztása
miatt haladta
meg a
 terhessége
az (1) bekezdésben foglalt időtartamot.
3. A
terhesség a 20. hetéig, a diagnosztikus eljárás elhúzódása
esetén 24. hetéig, szakítható meg, ha
 a magzat genetikai,
teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri.
4. A terhesség az időtartamától függetlenül szakítható
meg
 a. az állapotos nő életét veszélyeztető egészségi ok miatt,
illetve
 b. a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen
rendellenesség fennállása esetén.
7.§
1. A terhesség megszakítása, ha azt nem egészségi ok indokolja,
az állapotos nő írásbeli kérelme
alapján
végezhető el.
2. A terhesség megszakítását a 3. § (1) bekezdésében
meghatározott személyeken kívül a
Magyarországon érvényes
tartózkodási
engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár is kérheti. 8.§
1. Az állapotos nő terhesség megszakítás iránti kérelmét
a Családvédelmi Szolgálat munkatársa (a
továbbiakban:
munkatárs) előtt személyesen terjeszti elő, a terhességet
megállapító
szülész-
nőgyógyász
szakorvos által kiállított igazolás benyújtása mellett.
2. Korlátozottan cselekvőképes személy nyilatkozatának érvényességéhez
törvényes képviselőjének a
terhesség
megszakítási kérelmet tudomásul vevő nyilatkozata szükséges.
3. Cselekvőképtelen személy terhesség-megszakításra vonatkozó
kérelmét nevében törvényes
képviselője
terjeszti elő.
9.§
1. A munkatárs a terhesség-megszakítási kérelem bejelentését
követően - lehetőleg az apa
jelenlétében
- tiszteletben tartva az állapotos nő érzéseit és méltóságát,
tájékoztatja
őt
 a. a terhesség-megszakítás jogszabályi feltételeiről;
 b. a gyermek vállalása esetén elérhető állami és nem állami,
anyagi és természetbeni támogatások
 lehetőségéről;
 c. az olyan szervezetek és intézmények létéről és tevékenységéről,
amelyek erkölcsi és anyagi
 segítséget
nyújtanak a gyermek vállalása esetén;
 d. az örökbefogadás lehetőségéről és feltételeiről;
 e. a terhesség-megszakítás körülményeiről, módjáról, veszélyeiről
és az esetleges későbbi
 terhességre
gyakorolt hatásairól;
 f. a terhesség-megszakítást végző egészségügyi intézményekről,
valamint
 g. a fogamzásgátlás személyre szólóan ajánlható módszereiről.
2. A tájékoztatást követően a munkatárs kiállítja az e
célra szolgáló kérőlapot, amelyet a kérelmező
(lehetőség
szerint
az apa is) aláír, és egyben megnevezi a terhesség-megszakítás
elvégzésére általa
választott
egészségügyi intézményt.
3. A munkatárs az aláírásával ellátott kérőlap másolatát
haladéktalanul megküldi a választott
egészségügyi
intézménynek.
4. A munkatársként közreműködő személyeket titoktartási
kötelezettség terheli. 10.§
1. Az állapotos nő a kérőlappal haladéktalanul, de legkésőbb
8 napon belül jelentkezik a választott
egészségügyi
intézményben.
2. A beavatkozásra a kérőlap kiállítását követő 3 napon belül
nem kerülhet sor.
3. Az állapotos nő kérelmét a beavatkozás napján aláírásával
ismét megerősíti.
4. Ha az állapotos nő 8 napon belül nem jelentkezik, erről
az egészségügyi intézmény a munkatársat a
kérőlap
másolatának visszaküldésével értesíti.
5. Ha a beavatkozást végző intézmény szakorvosa megállapítja,
hogy a terhesség meghaladta az e
törvényben
meghatározott időt, vagy a beavatkozás elvégzése a nő egészségét
súlyosan
veszélyezteti,
annak elvégzését megtagadja. Ebben az esetben az állapotos
nő szakmai
felülvizsgálatot
kérhet. A felülvizsgálat lehetőségéről és az azt végző szervekről
az állapotos nőt
tájékoztatni
kell.
6. A szakmai felülvizsgálat elvégzésére jogosultak körét
a népjóléti miniszter rendeletben szabályozza.
7. A felülvizsgálati eljárás során jóváhagyott beavatkozást
a felülvizsgálatot végző egészségügyi
intézményben
kell elvégezni.
11.§
1. Ha az állapotos nő a beavatkozás megtagadásától
számított 10 napon belül a szakmai
felülvizsgálaton
nem jelenik meg,
vagy a felülvizsgálati eljárás során a beavatkozást véglegesen
megtagadják,
a szakmai felülvizsgálatot végző a kérőlap másolatát
a munkatársnak visszaküldi, aki
haladéktalanul
értesíti a
kérelmező lakóhelye szerint illetékes védőnőt.
2. Azt az állapotos nőt
a. akinek terhessége megszakítását az egészségügyi intézmény
véglegesen megtagadta, illetve
b. aki nem jelent meg a szakmai felülvizsgálaton, veszélyeztetett
terhesként kell gondozásba venni.
12.§
1. Az állapotos nőnél fennálló, a terhesség megszakítását
megalapozó egészségi okot a szakmai
szempontból
illetékes két szakorvos egybehangzó véleménnyel állapítja
meg.
2. A magzatnál fennálló egészségi okot a genetikai tanácsadó,
a prenatális diagnosztikai központ,
illetve
a szakmailag illetékes országos intézet által kijelölt
kórház szülészeti-
nőgyógyászati osztályai
közül
bármelyik kettőnek egy-egy szakorvosa egybehangzó véleménnyel
állapítja meg.
3. A véleményeltérés esetén szükséges szakmai felülvizsgálatra
jogosultak körét a népjóléti miniszter
rendeletben
szabályozza.
4. Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott egészségi
okokat az országos szakintézet vagy kollégium
módszertani
útmutatói
alapján kell megállapítani.
5. Ha a terhesség bűncselekmény következménye, a bűncselekmény
elkövetését, illetőleg annak
alapos
gyanúját a büntető ügyben eljáró szerv által kiadott
igazolás igazolja.
6. Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést,
illetve társadalmi ellehetetlenülést
okoz,
és ezáltal veszélyezteti a magzat egészséges fejlődését. A súlyos válsághelyzet
fennállását az
állapotos
nő a kérőlap aláírásával igazolja.
Az illegális abortusz
Ha a művi
vetélés nem a törvényben foglalt szabályozás alapján történik,
az abortuszt
illegálisnak kell tekintetni. A beavatkozás
ilyenkor bűncselekmény, mely különösen akkor jár súlyos börtönbüntetéssel,
ha az anyánál a műtéttel kapcsolatos egészségkárosodás lép
fel vagy az anya életét veszíti. Itt kell néhány dolgot megemlíteni
az ún. "abortusztablettákról". Fontos tudni, hogy
bár a mifepriszton (RU486), szulproszton, prosztaglandin,
F2alfa
hatóanyag tartalmú tabletták bár kiváltják a nyakcsatorna
tágulását és a méhizomzat 1-2 napos összehúzódását, ezért
hatékonyak a vetélés elindításában, de nem teszik
szükségtelenné a méh üregének teljes kiürítését.
Emellett fontos, hogy legyen bármi is a terhesség-megszakítás
módszere, alkalmazása kizárólag
az 1992. évi LXXIX. törvény betűjének megfelelően történhet.
Nincs tehát olyan gyógyszer vagy eljárás, mellyel a kórházi
ellátást feleslegessé lehetne tenni, és amelyik eljárás mentes
az említett törvény kötelmeitől. Aki "feketén" mifeprisztont
szerez és szed be, törvényileg tiltott abortuszt hajt végre.
Az egynapos sebészet
Az "egynapos sebészet" azt jelenti, hogy a beteg,
a műtétet követő 24 órán belül, többnyire pár órás megfigyelés
után, a saját lábán, kísérővel hagyja el az operáló intézetet,
és a gyógyulás saját otthonában történik. Az egynapos sebészetnek
szigorú szakmai, szociális és egyéb feltételei vannak, amelyek
megbeszélésére a konzultáció során akkor kerül sor, amikor
már konkrétan felmerül a műtét elvégzése (Pl.: Jó általános
állapotot feltételez, súlyos rendszerbetegség nélkül, a betegnek
vállalnia kell a hazaszállítás, valamint az otthoni ápolás
megszervezését, valamint rendelkeznie kell telefonnal, hogy
bármely probléma esetén fel tudja venni a kapcsolatot a klinikával
és az operáló orvossal stb.).
Vizsgálat és konzultáció
A műtétet minden esetben hüvelyi
UH és nőgyógyászati szakorvosi vizsgálat előzi meg, mely
belső (hüvelyi) vizsgálatot, és rákszűrést foglal magában.
A rákszűrés kolposzkópos vizsgálatból - a méhszáj "mikroszkóp
alatti vizsgálata" - és a vizsgálat során nyert hámsejtek
citologiai vizsgálatából áll. A műtéthez szükséges dokumentumok
(laboratóriumi, esetleg kiegészítő belgyógyászati leletek)
beszerzése után a beteggel egyeztetjük a műtét időpontját.
Vizsgálat és konzultáció díja: 10.000 HUF
A terhesség megszakítás műtéte
A beavatkozás történhet altatásban,
vagy helyi érzéstelenítésben, ami 1 %-os Lidocain oldat méhnyakba
adott injekcióját jelenti. A méhszáj szondavizsgálata után
a méhnyakat feltágítjuk. Nem szült nőknél ún. lamináriás
méhnyak-előtágítást végzünk. A laminária speciális méhnyak
tágító pálca, melyet a műtétet megelőző napon a méhnyakba
helyezünk. A folyadékot magába szívó, speciális növényi rostokból
álló pálca lassan, fokozatosan, térfogatának többszörösére
növekedve fájdalom -, és sérülésmentesen kitágítja a méhnyakat.
Ezután vákuumszívóval eltávolítjuk a méh tartalmát.
Lehetséges szövődmények
Egy műtéti beavatkozás szövődménymentességét
egy orvos sem garantálhatja. A leggondosabb orvosi beavatkozás
ellenére is kialakulhatnak szövődmények. A lehetséges korai
szövődmények: utóvérzés, gyulladás, perforáció azonban kezelhetők.
Az esetlegesen kialakuló szövődmények idejében történő felismerését
szolgálja a műtét után klinikánkon töltött megfigyelési idő.
Perforáció esetén a műtétet végző orvos azonnal intézkedik
a beteg továbbszállításáról a Klinikával szerződésben álló
háttérkórház szülészeti és nőgyógyászati osztályára, amely
az esetleges szövődmények ellátását biztosítja. A terhesség
megszakítás során előforduló leggyakoribb szövődmény, a méhűri-,
súlyosabb esetben ennek továbbterjedése esetén kismedencei
gyulladás, peterész visszamaradás (retenció). A peterész
visszamaradás és gyulladásos szövődmény jelei: elhúzódó vérzés,
bűzös, véres hüvelyi folyás, alhasi fájdalom, hőemelkedés,
esetleg láz. Otthonában bármely tünet észlelése során azonnal
forduljon operáló orvosához, akit éjjel- nappal elérhet,
hogy a célirányos kezelést minél hamarabb megkezdhessük.
A méhűri gyulladás késői szövődménye lehet a meddőség.
Műtét utáni teendők
A műtétet általában 2-4
órás megfigyelési idő követi, amely alatt az élettani funkciók
stabilizálódnak (vérnyomás, vizelet), és a beteg saját lábán,
kísérővel elhagyhatja a klinikát. Altatásban végzett műtétnél
ez az időszak, 5-6 órára növekszik. A műtét utáni napon a
betegeink többsége folytathatja mindennapi aktivitását, táppénz
igénybevétele nem szükséges. Az átlagos gyógyulási idő 2-4
nap. Ekkora lesz a beteg teljesen terhelhető. Ez azonban
csak szövődménymentes esetekre vonatkozik. Gyulladásos szövődmény
elkerülése érdekében, legalább 3-4 hétig tartózkodjon a szexuális
élettől, a tampon használattól és az ülőfürdőtől. Műtét után
4 héttel kontrollvizsgálatra kéjük vissza.
A műtét díja Érvényes TAJ kártyával
rendelkező betegek számára:
A helyi érzéstelenítésben végzett
műtét díja: 0 HUF (Az OEP fizeti)
Gerincvezetéses érzéstelenítés, altatás díja: 30.000 HUF (választható
lehetőség)
Kontroll vizsgálatok díja: 0 HUF (Az
OEP fizeti)
Betegeink részére légkondicionált, TV-vel,
telefonnal, WiFi-vel felszerelt egy-, ill. kétágyas kórtermet,
személyi ápolót és étkeztetést biztosítunk, melyek
további költséget nem jelentenek a beteg számára.
Érvényes TAJ
kártyával nem rendelkező betegek számára. Bővebben...
A helyi érzéstelenítésben végzett műtét díja: 50.000
HUF
Az altatás díja: 30.000 HUF (választható lehetőség)
Kontroll vizsgálatok díja: 5.000 HUF
Betegeink részére légkondicionált, TV-vel,
telefonnal, WiFi-vel felszerelt egy-, ill. kétágyas kórtermet,
személyi ápolót és étkeztetést biztosítunk.
Ennek
50%-át a műtétre jelentkezéskor kell befizetni, műtéti
előlegként.
Az árak tájékoztató jellegűek, a betegség súlyossági foka is befolyásolhatja
azokat.
Bejelentkezés:
hétfőtől-péntekig, 8-20 óráig.
Telefon: 06-(36)1-266-7766
Akne
kezelés | Aranyér
kezelés | Anyajegyek
eltávolítása | Fitymaszűkület
kezelés | Fül-Orr-Gégészet | Fogászat | Hajszálerek
eltávolítása | Hasplasztika | Mellkisebbítés | Mellnagyobbítás | Nőgyógyászat | Orrplasztika | Ortopédia | Pigmentfoltok
eltávolítása | Plasztikai
sebészet | Sebészet | Sérv
műtétek | Szőrtelenítés | Urológia | Vírusszemölcsök
eltávolítása | Visszerek
kezelése | Zsírdaganat
eltávolítása Sitemap
- english | Sitemap
- deutsch
| Sitemap -
magyar
|