Az ambuláns műtét fogalma
Ambuláns műtétnek nevezzük azokat a kisebb beavatkozásokat, műtéteket, amelyeket általában helyi érzéstelenítésben végzünk és a műtétet követően, rövid megfigyelési idő után a beteg a saját lábán kísérő nélkül távozhat.
Az ambuláns műtétek lebonyolítása
Tekintettel arra, hogy az Ars Medica Lézerklinika egynapos sebészeti központ alapelve, hogy a beteg a bejelentkezés után a lehető leggyorsabban kerüljön műtétre és gyógyuljon meg, kérjük, hogy az alábbi összefoglalót figyelmesen olvassa el.
Bejelentkezés vizsgálatra
A klinika központi számán (06-1-266-77-66), vagy Skype-on lehet vizsgálati időpontot megbeszélni hétfőtől péntekig 8-20 óra között. Ekkor munkatársunktól általános tájékoztatást is kérhet a vizsgálattal vagy a műtéttel kapcsolatban. Ezen kívül lehetősége van, hogy a vizsgálatokra az interneten keresztül on line jelentkezzen be.
Tekintettel, hogy a szakrendeléseken kizárólag az egy napos műtétekhez szükséges vizsgálatokat végezzük, az on-line bejelentkezés csak azoknak ajánlott,
- akik visszatérő betegek
- már beszéltek munkatársainkkal és megkapták a felvilágosítást betegségükkel kapcsolatban
- teljesen egyértelmű a problémájuk és hogy az melyik rendelésre tartozik
E-mailben sajnos nem tudunk bejelentkezést fogadni.
A klinika bárhonnan fogadhat beteget beutaló nélkül.
Érkezés a vizsgálatra
Az egyeztetett időpont előtt kérjük, 10-15 perccel korábban érkezzen, hogy az alábbi szükséges teendők elvégzésére legyen elég idő a vizsgálat előtt.
- Adatfelvétel: személyigazolvány vagy útlevél, ill. TAJ kártya szükséges.
- A Kérdőív az orvosi vizsgálat előtt nyomtatvány kitöltése, ami ismert betegségeire, gyógyszerérzékenységére, valamint gyógyszerszedésére vonatkozik.
- Az aktuális betegségére vonatkozó betegtájékoztató elolvasása.
Az orvosi vizsgálat után a kezelő orvostól részletes felvilágosítást kap a betegségéről, a javasolt műtétről, a műtéti érzéstelenítésről, a műtét utáni gyógyulás szakaszairól, a lehetséges szövődményekről, valamint a műtéti díjról. Ennek jegyzőkönyve a Vizsgálati lap, amit a beteg, az orvos és a jelenlévő asszisztens is aláír.
Műtét
A műtétet akár a vizsgálat után közvetlenül, akár későbbi időpontban is el tudjuk végezni. A műtét előjegyzéséhez a műtéti díj 50 %-nak befizetése szükséges. Amennyiben a műtétet közvetlenül a vizsgálat után kívánja elvégeztetni, a műtéti beleegyező nyilatkozat (Megbízási szerződés) aláírása után a műtéti díjat készpénzben, egészségpénztári kártyával, valamint bankkártyával tudja kiegyenlíteni. Vizsgálati díjat ebben az esetben nem kell fizetnie.
A műtét elvégzése után a műtét jellegétől függően, 10-20 percet kell eltölteni a klinikán, majd kiadjuk az ambuláns lapot a műtétről, a műtéti díj befizetését igazoló számlát, valamint a műtéti beleegyező nyilatkozat (Megbízási szerződés) egy példányát.
Fontos!
Műtéti időpont lemondása - módosítása
A műtéti időpontot lemondani telefonon, e-mail-ben, vagy Skype-on keresztül lehet. Ha a műtét lemondásra vagy a műtéti időpont megváltoztatásra kerül bármilyen okból, a befizetett foglaló visszafizetése a következők szerint alakul:
- Ha a lemondás vagy az időpont módosítás a kitűzött időpontot megelőző három munkanapig történik meg, a befizetett foglalóból 30 %-ot, vonunk le.
- Ha a lemondás vagy az időpont módosítás a kitűzött időponthoz képest három munkanapon belül történik meg, a befizetett foglalóból 50 %-ot vonunk le.
- Ha a lemondás vagy az időpont módosítás a kitűzött időponthoz képest egy munkanapon belül történik meg, vagy ha a beteg nem jelenik meg a kitűzött időpontban - úgy a befizetett foglaló 100 %-át vonjuk le - így a teljes összeg elvész.
A pénz visszafizetése a klinikán történik, ahol a beteg (vagy az általa meghatalmazott személy) aláírja a "Kártérítési jegyzőkönyvet" és visszaadja a befizetett foglalóról szóló számlát. Új műtéti időpont kérése is kizárólag a klinikán történő újbóli megjelenéssel lehetséges azért, mert az időpont változtatás miatt a befizetett foglalóból ebben az esetben is levonás történik a fentebb részletezett módon és ez a levonással csökkentett összeg már nem fedezi az új műtéti időpont lefoglalásához szükséges 50 %-os foglalót, ezért ezt az összeget ki kell pótolni.
Érkezés a kontrollvizsgálatra
A kontroll vizsgálatok időpontját (év, hó nap, óra) az ambuláns lapon találja, kérjük ebben az időpontban való pontos megjelenést, mert egyrészt a műtét utáni utókezelés (varratszedés, kötéscsere stb.) ekkor történik, másrészt a teljes gyógyulás csak így állapítható meg, ill. ha bármilyen eltérés történik a gyógyulás normális folyamatától, a szükséges kezeléseket csak ebben az esetben tudjuk alkalmazni. A szövettani lelet kiadása is a kontroll vizsgálatkor történik.
Ambuláns sebészeti műtétek - OEP által NEM finanszírozottak
Ambuláns nőgyógyászati műtétek - OEP által NEM finanszírozottak
Ambuláns plasztikai sebészeti műtétek - OEP által NEM finanszírozottak
Ránctalanító és ajakfeltöltő kezelések - OEP által NEM finanszírozottak
Ambuláns urológiai műtétek - OEP által NEM finanszírozottak
Ambuláns ortopédiai műtétek - OEP által NEM finanszírozottak
Bejelentkezés
| Bejelentkezés: |
hétfőtől-péntekig, 8-20 óráig. |
| Telefon: |
06-1-266-77-66 |
| Skype: |
 |
E-mailben sajnos nem tudunk bejelentkezést fogadni.
|