Ars Medica Lézerklinika
english deutsch
Ars Medica Lézerklinika


 

TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYNAPOS MŰTÉTEKRŐL

 

Az egynapos műtéti ellátás fogalma

A korszerű műtéti eljárások és eszközök használatának köszönhetően a beteg a műtét során kisebb megterhelésnek van kitéve, és így lehetővé válik az eddig több napos kórházi ápolási idő pár órára történő lerövidítése.

Az egynapos műtéti ellátás keretében operált betegek általában már a műtétet követően 6-8 óra múlva, de mindenképpen 24 órán belül, saját lábukon, kísérővel hagyhatják el a klinikát és a gyógyulás további szakaszait saját otthonukban, megszokott környezetükben töltik. Az otthoni ápolás gondos megszervezése, és a klinikával tartott folyamatos telefonkapcsolat garantálja ennek az ellátási formának a biztonságát. Az egynapos sebészetnek szigorú szakmai, szociális és egyéb, törvénnyel szabályozott feltételei vannak, amelyek megbeszélésére a vizsgálat után kerül sor (Pl.: jó általános fizikális állapotot feltételez, túlsúly, súlyos rendszerbetegség nélkül, a betegnek vállalnia kell a hazaszállítás, valamint az otthoni ápolás megszervezését, valamint rendelkeznie kell telefonnal, hogy bármely probléma esetén fel tudja venni a kapcsolatot a klinikával és az operáló orvossal stb.).

Az egynapos műtétek finanszírozása - OEP finanszírozott ellátás

Az Ars Medica Lézerklinikán az egynapos sebészeti műtétek díját - az érvényes TAJ kártyával rendelkező betegek számára - az OEP (Országos Egészségbiztosítási Pénztár) fizeti.

Tekintettel, hogy az OEP havonta meghatározott számú műtéti beavatkozást finanszíroz, a műtéti előjegyzési idő (várólista) szakmánként változhat, általában 2–6 hét.

Amennyiben a műtétet korábbi időpontban - soron kívül - kívánja elvégeztetni, azt kizárólag magánklinikai szolgáltatásként tudjuk elvállalni.

Erről részletes felvilágosítást a vizsgálatot követő megbeszélésen az orvostól kaphat.

Árak

Érvényes TAJ kártyával rendelkező betegeknek:

Vizsgálati díj: 12.000 Ft (térítésköteles)
(Erre vonatkozóan nincs finanszírozási szerződésünk az OEP-el)

Érvényes TAJ kártyával - az OEP fizeti
   - a műtét,
   - az altatás,
   - a kontroll vizsgálat költségeit
a betegek számára.
(térítésmentes)

Magánklinikai kényelmi szolgáltatások díja: 40.000 Ft (térítésköteles)

Tételesen:
- az emelt szintű hotelszolgáltatás (légkondicionált kórterem, plazma TV, telefonhívás
  biztosítása, alkoholmentes italok korlátlan fogyasztása, WIFI korlátlan adatforgalommal),
- személyi ápoló,
- az operáló orvossal a munkaidőn túli kapcsolattartás lehetősége.

A műtéti előjegyzés a térítésköteles díjak 50%-nak foglalóként történő befizetésével történik.

 

Érvényes TAJ kártyával NEM rendelkező betegeknek: magánklinikai árak

Vizsgálati és konzultációs díj: 12.000 Ft (térítésköteles)

Műtéti díj: 120.000 - 160.000 Ft (térítésköteles)
Az ár tájékoztató jellegű, a pontos díjat a vizsgálat után az orvos állapítja meg.

Az érzéstelenítéssel kombinált altatás díja: 80.000 Ft (térítésköteles)

A műtét során igénybevett magánklinikai kényelmi szolgáltatások díja: 40.000 Ft (térítésköteles)

Tételesen:
- az emelt szintű hotelszolgáltatás (légkondicionált kórterem, plazma TV, telefonhívás
  biztosítása, alkoholmentes italok korlátlan fogyasztása, WIFI korlátlan adatforgalommal),
- személyi ápoló,
- az operáló orvossal a munkaidőn túli kapcsolattartás lehetősége.

Kontroll vizsgálatok díja: 5.000 Ft (térítésköteles)

A műtéti előjegyzés a térítésköteles díjak 50%-nak foglalóként történő befizetésével történik.

Az egynapos műtétek lebonyolítása

Tekintettel arra, hogy az Ars Medica Lézerklinika egynapos sebészeti központ alapelve, hogy a beteg a bejelentkezés után a lehető leggyorsabban kerüljön műtétre és gyógyuljon meg, kérjük, hogy az alábbi összefoglalót figyelmesen olvassa el!

Bejelentkezés a vizsgálatra

A klinika bárhonnan fogadhat beteget beutaló nélkül.

A klinika központi számán (06-1-266-77-66), vagy Skype-on lehet vizsgálati időpontot megbeszélni hétfőtől péntekig 8-20 óra között. Ekkor munkatársunktól általános tájékoztatást is kérhet a vizsgálattal vagy a műtéttel kapcsolatban. Ezen kívül lehetősége van, hogy a vizsgálatokra az interneten keresztül on-line jelentkezzen be.

Tekintettel, hogy a szakrendeléseken kizárólag az egy napos műtétekhez szükséges vizsgálatokat végezzük, az on line bejelentkezés csak azoknak ajánlott,

  • akik visszatérő betegek
  • akik már beszéltek munkatársainkkal és megkapták a felvilágosítást, hogy a betegségük melyik szakrendelésre tartozik
  • akiknél teljesen egyértelmű, hogy a problémájuk melyik szakrendelésre tartozik

E-mailben nem tudunk bejelentkezést fogadni!

Érkezés a vizsgálatra

Az egyeztetett időpont előtt kérjük, 10-15 perccel korábban érkezzen, hogy az alábbi szükséges teendők elvégzésére legyen elég idő a vizsgálat előtt.

  1. Adatfelvétel: személyigazolvány vagy útlevél, ill. TAJ kártya szükséges.
  2. A Kérdőív az orvosi vizsgálat előtt nyomtatvány kitöltése, ami ismert betegségeire, gyógyszerérzékenységére, valamint gyógyszerszedésére vonatkozik.
  3. Az aktuális betegségére vonatkozó betegtájékoztató elolvasása.

Az orvostól a vizsgálat után részletes felvilágosítást kap a betegségéről, a javasolt műtétről, az egynapos sebészetről, a műtéti érzéstelenítésről, a műtét utáni gyógyulás szakaszairól, a lehetséges szövődményekről, a magánklinikai kényelmi szolgáltatások költségeiről, valamint a legkorábbi OEP finanszírozott műtéti időpontról (várólista). Tekintettel, hogy az OEP havonta meghatározott számú műtéti beavatkozást finanszíroz, a műtéti előjegyzési idő (várólista) szakmánként változhat, általában 2–6 hét. Amennyiben a műtétet ennél korábbi időpontban - soron kívül - kívánja elvégeztetni, annak elvégzését kizárólag magánklinikai szolgáltatásként  tudjuk elvállalni. A vizsgálatot követő megbeszélés jegyzőkönyve a Vizsgálati lap, amit Ön, az orvos és a jelenlévő asszisztens is aláír. Ha közvetlenül a vizsgálat után megtörténik a műtéti időpont egyeztetése, Megbízási előszerződést kötünk és kiadjuk az ezzel kapcsolatos dokumentumokat:

  • Az Ambuláns zárójelentést, melyen szerepel tájékoztatásul a körzeti orvos felé, hogy milyen betegség miatt milyen műtétet kívánunk elvégezni, a műtét pontos dátuma, és a kérés a szükséges vizsgálatok elvégzésére.
  • A műtét után szükséges gyógyszerek receptjeit.
  • A befizetéseket igazoló számlát.
  • Megbízási előszerződést.

Ha nem történik meg a műtéti időpont egyeztetése, úgy a következő dokumentumokat adjuk:

  • Az Ambuláns lapot, melyen szerepel, hogy milyen betegség miatt milyen műtétet kívánunk elvégezni.
  • A befizetéseket igazoló számlát.

A műtéti időpont egyeztetést a vizsgálatot követő egy hónapon belül Ön bármikor megteheti, újabb orvosi vizsgálat nélkül. Bejelentkezés nem szükséges, rendelési időben soron kívül tudjuk fogadni. Az első vizsgálatkor kapott ambuláns zárójelentést kérjük, hozza magával, ezzel segítve az adminisztrációt. A műtéti időpont egyeztetése kizárólag a klinikán történő újbóli megjelenéssel lehetséges, tekintettel az ezzel kapcsolatban felmerülő adminisztratív teendőkre. Amennyiben műtéti időpontot a vizsgálatot követő egy hónapon túl tudunk csak egyeztetni, úgy a szakorvosi vizsgálat megismétlése elkerülhetetlen az esetlegesen bekövetkező állapotváltozás miatt.

Tekintettel, hogy járóbeteg ellátásra nincs finanszírozási szerződésünk az OEP-el, a szakrendeléseken a vizsgálat és konzultáció díjköteles, a fizetendő díj: 12.000 Ft.

A térítésmentes ellátásban (egynapos műtétek) csak TAJ kártyával - biztosítási jogviszonnyal - rendelkező betegek részesülhetnek, ezt az OEP-el folyamatos on-line kapcsolat révén kell minden esetben ellenőriznünk.

A műtéti időpont lefoglalásához a térítésköteles díjak 50%-nak  foglalóként történő befizetése szükséges.

A befizetendő díjak:

  • vizsgálati díj
  • a műtét díjának 50 %-a (Ha nincs TAJ kártya, vagy a műtét nem tartozik az OEP által finanszírozott műtétek körébe)
  • magánklinikai kényelmi szolgáltatások díjának 50 %-a

Fontos!

Műtéti időpont lemondása - módosítása

A műtéti időpontot lemondani telefonon, e-mail-ben, vagy Skype-on keresztül lehet. Ha a műtét lemondásra vagy a műtéti időpont megváltoztatásra kerül bármilyen okból, a befizetett foglaló visszafizetése a következők szerint alakul:

  • Ha a lemondás vagy az időpont módosítás a kitűzött időpontot megelőző három munkanapig történik meg, a befizetett foglalóból 30 %-ot, vonunk le.
  • Ha a lemondás vagy az időpont módosítás a kitűzött időponthoz képest három munkanapon belül történik meg, a befizetett foglalóból 50 %-ot vonunk le.
  • Ha a lemondás vagy az időpont módosítás a kitűzött időponthoz képest egy munkanapon belül történik meg, vagy ha a beteg nem jelenik meg a kitűzött időpontban - úgy a befizetett foglaló 100 %-át vonjuk le - így a teljes összeg elvész.

A pénz visszafizetése a klinikán történik, ahol a beteg (vagy az általa meghatalmazott személy) aláírja a "Kártérítési jegyzőkönyvet" és visszaadja a befizetett foglalóról szóló számlát. Új műtéti időpont kérése is kizárólag a klinikán történő újbóli megjelenéssel lehetséges azért, mert az időpont változtatás miatt a befizetett foglalóból ebben az esetben is levonás történik a fentebb részletezett módon és ez a levonással csökkentett összeg már nem fedezi az új műtéti időpont lefoglalásához szükséges 50 %-os foglalót, ezért ezt az összeget ki kell pótolni.

Érkezés a műtétre

A műtét napján a megbeszélt időpontban megjelent beteggel a következő történik:

  • Elkérjük a hozott vizsgálati leleteket.
  • Rögzítjük a kísérő nevét, címét, telefonszámát. (Az OEP ezt előírja számunkra)
  • Aláírja a műtéti beleegyező nyilatkozatot (Megbízási szerződés).
  • Befizeti az magánklinikai kényelmi szolgáltatások díjának fennmaradó 50 %-át.
  • A műtősnő a kórterembe kíséri, ahol átöltözik hálóruhájába. A műtét előtt még végzünk néhány vizsgálatot (pl.: vérnyomásmérés).
  • Ha helyi érzéstelenítéssel kombinált altatásban történik a műtét - az altatóorvos is megvizsgálja. Ekkor írja alá a "Tájékoztató a műtéti érzéstelenítésről" nyomtatvány altatási beleegyező nyilatkozat mellékletét.
  • Megtörténik a műtét.

A műtétet 5-8 órás megfigyelési idő követi, majd a kísérővel távozó betegnek kiadjuk:

  • A zárójelentést két példányban (egyik példányt adja le a háziorvosnak, másik példányt a kontroll vizsgálatokra hozza magával).
  • A zárójelentést kísérő dokumentumokat:
    • Igazolás (háziorvosa ennek alapján veszi Önt táppénzes állományba)
    • Az írásos betegtájékoztató.
    • Az aláírt műtéti beleegyező nyilatkozat (Megbízási szerződés) egy példánya.
    • Számla.

A zárójelentésben kiemelve szerepel az operáló orvos telefonszáma, amin éjjel-nappal elérhető bármely probléma esetén.

Érkezés a kontrollvizsgálatra

A kontroll vizsgálatok időpontját (év, hó nap, óra) a zárójelentésben találja, kérjük ebben az időpontban való pontos megjelenést, mert egyrészt a műtét utáni utókezelés (varratszedés, kötéscsere stb.) ekkor történik, másrészt a teljes gyógyulás csak így állapítható meg, ill. ha bármilyen eltérés történik a gyógyulás normális folyamatától, a szükséges kezeléseket csak ebben az esetben tudjuk alkalmazni.

A kontrollvizsgálat pontos időpontját az ambuláns lap / zárójelentés alsó részén találja meg. Kérjük a kontroll időpont betartását! Ha a kontrollvizsgálatra bármely okból a zárójelentésen lévő – Önnel előzetesen egyeztetett - időpont helyett más időpontban jelenik meg, a kontrollvizsgálat díjköteles. (5.000 Ft)

Kérjük, hogy az ambuláns lapot / zárójelentést mindig hozza magával a kontrollvizsgálatra! Mivel a kontrollvizsgálat dokumentálásához a zárójelentés szükséges, ennek pótlása (újbóli kinyomtatása) díjköteles. (1.000 Ft)

Az egynapos műtétek

Ars Medica LézerklinikaAz Ars Medica Lézerklinikán végzett egynapos műtétek:

Sebészet

Nőgyógyászat

Urologia

Ortopédia

Fül, orr, gégészet


Bejelentkezés

Bejelentkezés: hétfőtől-péntekig, 8-20 óráig.
Telefon: 06-1-266-77-66
Skype: Skype Me!

E-mailben sajnos nem tudunk bejelentkezést fogadni.