Tájékoztató fibrómák, papillómák eltávolításáról

Árak

Árak

A bőrelváltozás

A bőr szintjéből kiemelkedő színtelen,általában apró, szemölcsszerű elváltozások a fibromák és a papillómák. Ezek jóindulatú elváltozások és elsősorban esztétikai okból távolítjuk el őket.

Fibróma Papillóma Fibróma Fibróma

Vizsgálat és konzultáció

A műtétet szakorvosi vizsgálat előzi meg, amelynek során először szabad szemmel, majd nagyítóval tekintjük meg az elváltozást. A vizsgálat után az orvostól részletes felvilágosítást kap a betegségéről, a javasolt műtétről, a műtéti érzéstelenítésről, a műtét utáni gyógyulás szakaszairól, a lehetséges szövődményekről, valamint a műtéti díjról. A műtétről videót, a várható esztétikai eredményről fotót tudunk mutatni. A konzultáció jegyzőkönyve a Vizsgálati lap, amit a beteg, az orvos és a jelenlévő asszisztens is aláír.

A vizsgálat során többször kérnek tanácsot a betegek. Mindig azt szoktam mondani, hogy kizárólag az dönt, hogy a beteg számára mennyire zavaró helyen van akár esztétikailag, akár az irritáció, vagy az esetleges sérülés veszély miatt.

A vizsgálat és a konzultáció után azonnal, vagy bármely későbbi időpontban is elvégezhető a műtét. Ha el kívánja végeztetni a műtétet, egy Megbízási szerződést kell aláírnia, melyben megbízza a klinikát a beavatkozás elvégzésére. Emellett vállalnia kell az otthoni sebkezelést is.

Ha a műtétet közvetlenül az orvosi konzultáció után elvégezzük, vizsgálati díjat nem kell fizetni!

A műtéti érzéstelenítés

A műtétet az kisebb fibrómák, papillómák esetén általában érzéstelenítés nélkül, a nagyobbak esetében helyi érzéstelenítésben végezzük, de több elváltozás esetén - igény szerint - lehetőség van a beavatkozás altatásban történő elvégzésére is.

Tájékoztató a műtéti érzéstelenítések fajtáiról
Ultrarövid altatás - ÚJ!

A műtét

Az eltávolítást egy rádiósebészeti eszközzel végezzük, amellyel az elváltozást mintegy leemeljük az alapjáról. A rádióhullámú sugárzás csak a kimetszés vonalában párologtatja el a sejteket, ezért ugyanolyan seb marad, mint a lézerrel végzett műtét után, de ugyanakkor szövettani vizsgálatra alkalmas mintát is nyerünk. Miután az elváltozást a bőrből az ép részben eltávolítottuk, a helyén horzsolásszerű seb marad.
A kisebb sebeket szabadon hagyjuk, a nagyobbakat egy-két órára gyorstapasszal leragasztjuk. Mivel ez a technika a környező szövetekben minimális hő károsodást okoz, ennek köszönhetően a seb nagyságától függően 3-14 nap alatt gyógyul meg, hasonlóképpen, mint egy horzsolt seb.

Az eltávolított elváltozások közül egyet minden esetben szövettani vizsgálatra küldünk és erről írásos leletet adunk ki a kontrollvizsgálat alkalmával. Az alábbi videókon tekintheti meg a különböző elváltozások eltávolításának műtétjét. Figyelem! A videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat is tartalmazhat!

Itt tekintheti meg a fibroma eltávolításának műtéti videóját.

Műtét utáni teendők

A kisebb fibrómák, papillómák eltávolítása után nem helyezünk fel kötést. Víztől nem kell óvni, nyugodtan lehet fürdeni, zuhanyozni a sebbel. Kötözést nem igényel. A pörk a seb nagyságától függően 3-8 napon belül leesik, a helyén rózsaszín folt marad, ami 5-6 hónap alatt fokozatosan elhalványodik. Hat hét múlva kell a kontrollvizsgálaton megjelenni, ekkor adjuk ki a szövettani vizsgálat írásos leletét is.

Lehetséges szövődmények

Egy műtéti beavatkozás szövődménymentességét egy orvos sem garantálhatja. A leggondosabb orvosi beavatkozás után is kialakulhatnak szövődmények. A lehetséges korai szövődmények: utóvérzés, gyulladás, tekintettel, hogy a beavatkozás a bőr felszínén történik, gyakorlatunkban nem fordult elő. A késői szövődmények között kell megemlíteni a túlhegesedést (keloidos sebgyógyulás). Ennek lényege, hogy a sebgyógyulás öröklötten eltér a normálistól, tömegesebb heg képződik, ez elődomborodik, piros színű, esetleg viszkető, égő érzéssel párosul. Alapjában véve jóindulatú elváltozás, azonban esztétikailag többnyire zavaró. Ha a kontrollvizsgálaton észleljük ezt a fajta sebgyógyulási hajlamot, akkor idejében végzett injekció kúrával megállítható, ill. visszafordítható a folyamat. Ez három alkalommal - kéthetes időközökben - közvetlenül a hegbe adott, hosszú hatású gyulladás gátló injekciót jelent. Keloidos hegnél a Diprophos injekció beadása: 5.000 Ft / ampulla. Azért fontos az idejében felismert kóros sebgyógyulás, mert csak a műtétet követő három hónapon belül alkalmazott injekciós kezeléssel gyógyítható. FONTOS megemlíteni, hogy mivel ezek az elváltozások rendkívül kicsik, a keloidos sebgyógyulás esélye ezrelékekben mérhető csak.

Orvosaink

A rendelést és a műtéteket Dr. Dömötör Gábor sebész szakorvos végzi.
Rendelési idő:
hétfő 8:00 - 16:00 óráig
kedd 8:00 - 16:00 óráig
szerda 8:00 - 16:00 óráig
csütörtök 8:00 - 16:00 óráig
péntek 8:00 - 16:00 óráig
Bejelentkezés:
Hétköznap 8:00-20:00 óráig
Az ezen kívül eső időpontokban kérjük használják az online bejelentkezés funkciót, és/vagy keressenek minket e-mailben!
Telefon:
E-mail:
On-line foglalás
A rendelést és a műtéteket Dr. Lukovich Péter gastroenterológus és sebész szakorvos végzi.
Rendelési idő:
hétfő 8:00 - 16:00 óráig
kedd 8:00 - 16:00 óráig
szerda 8:00 - 16:00 óráig
csütörtök 8:00 - 16:00 óráig
péntek 8:00 - 16:00 óráig
Bejelentkezés:
Hétköznap 8:00-20:00 óráig
Az ezen kívül eső időpontokban kérjük használják az online bejelentkezés funkciót, és/vagy keressenek minket e-mailben!
Telefon:
E-mail:
On-line foglalás

Miért érdemes az anyajegy, szemölcs eltávolítást nálunk elvégeztetni?

  • Sebészetünk Magyarország legrégebben alapított magánklinikáján működik. Bemutatkozás
  • Könnyen megközelíthető, központi elhelyezkedés.
  • Telefonos előjegyzés a vizsgálatra.
  • Rövid várakozási idő a vizsgálatra / műtétre.
  • A műtét közvetlenül a vizsgálat után elvégezhető.
  • A műtét fájdalommentes érzéstelenítésben vagy altatásban is elvégezhető.
  • A rádió hullámú műtéti technika szép esztétikai eredményt ad.
  • A minden esetben elvégzett szövettani vizsgálat biztonságossá teszi a műtétet.
  • Gyors, pontos és hatékony műtét.
  • Személyes figyelem és gondoskodás a betegekről.
  • Az operáló orvossal a munkaidőn túli kapcsolattartás.

Bejelentkezés

Bejelentkezés:
Hétköznap 8:00-20:00 óráig
Az ezen kívül eső időpontokban kérjük használják az online bejelentkezés funkciót, és/vagy keressenek minket e-mailben!
Telefon:
On-line foglalás
Bejelentkezés