Intézményünk mindig a stabil működésre, ügyfélkörének szélesítésére, a betegek igényeinek jobb kielégítésére törekedett. Többek között ezt a célt szolgálta minőségirányítási rendszerünk MSZ EN ISO 9001: 2008 szabvány szerinti kidolgozása 2006-ban. Ez az Európai Uniós követelményeknek megfelelő tanúsítvány tulajdonképpen azt jelenti, hogy a betegeket ugyanolyan kivizsgálási és műtéti protokoll alapján látjuk el, mint bárhol az EU területén, azaz a beteg ugyanolyan ellátást kap nálunk, mint kapna Párizsban, Londonban vagy Barcelonában.
Ez az általunk kiépített rendszer nemcsak elméletben létező szabályozás, hanem a mindennapi gyakorlatunkban alkalmazott eljárások összessége. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a nemzetközi előírásokkal ötvözve saját 18 éves tapasztalatunkat, sikerült olyan működő rendszert létrehozni, ami egyrészt nap mint nap bizonyítja életrevalóságát, másrészt folyamatosan javítható és fejleszthető elemekből áll. Mivel intézményünk hosszú távon szeretne a szakterületén minél elismertebb lenni, fontos, hogy minőségpolitikánkkal munkatársaink is teljes mértékben azonosulni tudjanak, hiszen ezt a célt csak együtt, csapatként tudjuk megvalósítani.
2018. április 17.
Dr. Dömötör Gábor
ügyvezető igazgató
Kedves Pácienseink és Leendő Pácienseink!
Augusztus 8 - 25. között magánkórházunk zárva tart, de a vizsgálatokra és műtétekre való
ONLINE IDŐPONTFOGLALÓ
rendszerünk zavartalanul működik.
2025 augusztus 25.-től az Ars Medica Magánkórház a megszokott módon áll rendelkezésükre.
A zárva tartás alatt hétköznapi telefonügyelet tartunk 8-18h között; sürgős esetben hívja:
+36 70 604 7766 számot.
Tovább a honlapra