Műtétek

A kalapácsujj műtéti korrekciójának lehetőségei

A kalapácsujj a lábujjak alaki eltérése, amely eleinte enyhe kényelmetlenséget okozhat, később viszont a cipőviselést és a járást is fájdalmassá teheti. Az érintett ujj hajlított helyzetbe kerül, a kiemelkedő részeket pedig nyomhatja a cipő, ami miatt bőrkeményedés, tyúkszem és terhelési fájdalom alakulhat ki.

A kezelés attól függ, hogy mennyire előrehaladott a deformitás. Korai stádiumban a megfelelő cipő, talpbetét vagy tehermentesítés még enyhítheti a panaszokat, merev kalapácsujj esetén viszont a műtét nyújthat tartós megoldást. Legyen szó műtét nélküli kezelésről vagy sebészeti korrekcióról, az Ars Medica Magánkórház képzett szakorvosai az első kivizsgálástól a teljes gyógyulásig támogatják a pácienseket.

Olvasási idő: 8 perc
A kalapácsujj műtéti korrekciójának lehetőségei Kalapácsujj. Forrás: Envato

Mi a kalapácsujj, és mikor nem elegendő a konzervatív kezelés?

A kalapácsujj leginkább a második, harmadik, negyedik vagy ötödik lábujjon jelenik meg. A probléma lényege, hogy az ujj hajlított tartásba kerül, majd idővel ebben a helyzetben rögzülhet.

Hogyan alakul ki a kalapácsujj?

A kalapácsujj hátterében több tényező is állhat. Kialakulásában szerepet kaphat a lábboltozat süllyedése, a láb kisizmait érintő egyensúlyzavar, az örökletes hajlam, illetve a tartósan szűk vagy kemény cipő viselése. A lábujj helyzete ilyenkor megváltozik, a terhelés egyenetlenné válik, és a cipő egyre jobban nyomhatja az érintett területet.

Kezdetben a páciens csak azt veszi észre, hogy bizonyos cipők kényelmetlenné váltak, az érintett ujj kidörzsölődik, vagy hosszabb séta után érzékennyé válik. Később a bőrkeményedés állandósulhat, a lábujj merevebb lesz, és a fájdalom már a hétköznapi mozgást is zavarhatja.

A kalapácsujj kezelése személyes ortopédiai vizsgálatot igényel, mert a látható eltérés mögött eltérő súlyosságú ízületi és lágyrész-elváltozások állhatnak. Az Ars Medica Magánkórház ortopédiai ambulanciáján Dr. Szikora Gyula és Dr. Dér Levente ortopéd szakorvosok a panaszok kikérdezése, a láb vizsgálata és a röntgenkép alapján tesznek kezelési javaslatot.

Vannak más kezelési lehetőségek a műtét mellett?

Rugalmas kalapácsujj esetén a műtét nélküli kezelés célja a fájdalom és a cipőnyomás csökkentése. Sokat segíthet a kényelmesebb, szélesebb orrú cipő, a harántemelő, a talpbetét, a szilikonos tehermentesítő vagy a lábujjvédő. Ezek az eszközök főként akkor hasznosak, ha az ujj még mozgatható, és a deformitás nem rögzült teljesen.

Fontos azonban reálisan látni a fenti lehetőségek határait. A krémek, tapaszok és tehermentesítő eszközök mérsékelhetik a panaszt, de a már kialakult anatómiai eltérést nem szüntetik meg. A kalapácsujj műtét nélküli kezelési lehetőségei ezért elsősorban a korai és enyhébb eseteknél jelentenek valódi alternatívát.

Ha a deformitás merevvé válik, a konzervatív kezelés már inkább tünetcsökkentő szerepet tölt be. A cipőviselés továbbra is fájdalmas lehet, a bőrkeményedés visszatérhet, és a járás kényelmetlenné válhat. Ilyenkor érdemes ortopéd szakorvossal átbeszélni, hogy indokolt-e a kalapácsujj műtét.

Mikor merül fel a műtéti korrekció?

Műtéti korrekció akkor jön szóba, ha a kalapácsujj fájdalmat okoz, akadályozza a cipőviselést, vagy a bőrkeményedés a tehermentesítés ellenére is kiújul. A döntésnél az is számít, hogy az ujj még korrigálható-e kézzel, vagy már mereven rögzült a hibás helyzetben.

A kalapácsujj műtét célja az érintett ujj helyzetének javítása, a fájdalom csökkentése és a járás komfortjának helyreállítása. A beavatkozás során a sebész a deformitást okozó csontos és lágyrész-eltéréseket korrigálja, majd az ujjat megfelelő helyzetben rögzíti.

A kalapácsujj műtéti korrekciójának lehetőségei Lábfej vizsgálat. Forrás: Envato

A műtéti korrekció módszerei

A kalapácsujj műtéti korrekciója mindig az elváltozás típusához igazodik. Más megoldás jöhet szóba rugalmas deformitásnál, és más akkor, ha az ujj már mereven rögzült a hibás helyzetben.

Lágyrész-korrekció rugalmas kalapácsujj esetén

Rugalmas kalapácsujjnál az ujj még mozgatható, ezért bizonyos esetekben elegendő lehet a lágyrészek korrekciója. Ilyenkor a sebész az inak, az ízületi tok vagy a környező lágyrészek feszességén változtat, hogy az ujj kedvezőbb helyzetbe kerülhessen. A cél az, hogy a deformitás javuljon, miközben az ujj funkciója minél jobban megmarad.

Ezek a beavatkozások főként enyhébb vagy középsúlyos eltérésnél merülhetnek fel. A módszer kiválasztásánál számít, hogy mennyi ideje áll fenn a deformitás, milyen mértékű a fájdalom, és van-e társuló lábstatikai probléma. Az ortopéd szakorvos a vizsgálat során azt is ellenőrzi, hogy az ujj kézzel korrigálható-e.

Csontkorrekció merev deformitásnál

Merev kalapácsujj esetén a lágyrész-korrekció sok esetben már nem elegendő. Ilyenkor az ízület és a csontos képletek is alkalmazkodtak a hibás helyzethez, ezért tartósabb eredményhez csontkorrekcióra lehet szükség. A műtét során az orvos feltárja az érintett ízületet, korrigálja a deformitást okozó eltéréseket, majd az ujjat megfelelő állásba hozza.

A kalapácsujj műtét célja a fájdalom csökkentése, a cipőviselés javítása és a járási panaszok enyhítése. A beavatkozás esztétikai szempontból is kedvező változást hozhat, de az elsődleges cél a lábfej funkcionalitásának helyreállítása.

Rögzítés a megfelelő ujjhelyzet megtartásához

A korrekció után az ujjat rögzíteni kell, hogy a gyógyulás ideje alatt megtartsa a beállított helyzetet. Ez történhet külső fixáló kötéssel, bizonyos esetekben pedig dróttal, csavarral vagy speciális implantátummal. A választott megoldás a deformitás típusától, a műtéti technikától és az ujj stabilitásától függ.

A pontos beállítás azért fontos, mert a későbbi cipőviselés és terhelhetőség nagyban múlik ezen a fázison. Ha az ujj kedvezőbb tengelybe kerül, csökken a cipőnyomás, mérséklődik a bőrkeményedés kiújulásának esélye, és kényelmesebbé válik a járás. A sebészi korrekció tehát nem pusztán az ujj kiegyenesítéséről szól, hanem a láb terhelésének javításáról is.

A kalapácsujj műtéti korrekciójának lehetőségei Páciens a kérdéseit teszi fel az orvosnak. Forrás: Envato

A beavatkozás menete

A kalapácsujj műtét rövid, tervezett ortopédiai beavatkozás. A páciens számára a legfontosabb kérdés általában az, hogyan történik az érzéstelenítés, mire kell készülni a műtét napján, és mi várható közvetlenül utána.

Vizsgálat és műtét előtti felkészülés

A műtétet minden esetben ortopédiai konzultáció előzi meg. Az Ars Medica Magánkórház ortopédiai ambulanciáján a szakorvos kikérdezi a pácienst a korábbi betegségeiről, műtéteiről, jelenlegi panaszairól, majd megvizsgálja a lábat. Egy röntgenfelvétel segíthet megítélni a deformitás mértékét és a műtéti korrekció várható irányát.

A kalapácsujj műtéteket klinikánkon az egynapos sebészeti ellátás keretében végezzük, így pácienseink a beavatkozást követő néhány órás megfigyelés után otthonukban folytathatják a gyógyulást.

A konzultáción az orvos részletesen ismerteti a kezelési lehetőségeket. Ilyenkor szó esik a műtét menetéről, a szükséges laborvizsgálatokról, az érzéstelenítés módjáról, a lehetséges szövődményekről és az otthoni sebkezelésről is. Kiemelt figyelmet fordítunk a részletes tájékozásra, és fontosnak tartjuk, hogy pácienseink minden kérdésére választ adjunk. Célunk, hogy a hozzánk érkezők minden információ birtokában és teljes biztonságérzetben érkezenek a műtétre.

Érzéstelenítés: helyi érzéstelenítés vagy altatás

A kalapácsujj műtétet általában helyi érzéstelenítésben végezzük. Ez azt jelenti, hogy az operált terület érzéketlenné válik, a páciens pedig elkerülheti az altatással járó megterhelést.

Vannak azonban olyan páciensek, akik érzékenyebbek a beavatkozásokkal járó kellemetlenségekre. Számukra az érzéstelenítéssel kombinált altatás vagy az altatás is szóba kerülhet. A választást az egyéni érzékenység, a deformitás súlyossága, az általános egészségi állapot és az orvosi javaslat együtt határozza meg.

Az Ars Medica Magánkórházban pácienseink a konzultáción előre tájékoztatást kapnak az érzéstelenítési lehetőségekről. Ez segít abban, hogy ne a műtét napján kelljen bizonytalan helyzetben dönteni.

Mi történik a műtét során?

A műtét során a sebész az érintett ujj háti felszínén, az alapperc ízülete felett ejt metszést. Ezen keresztül feltárja az ízületet, majd korrigálja azokat a csontos és lágyrész-eltéréseket, amelyek a kalapácsujj tartását fenntartják. Merev deformitásnál az alapperc fejének részleges eltávolítása is szükséges lehet.

A korrekció célja, hogy az ujj anatómiailag kedvezőbb helyzetbe kerüljön. A sebész ezután az ízületi tokot és a feszítő inat felszívódó varrattal egyesíti, a bőrt pedig plasztikai varrattal zárja. A beállított ujjhelyzetet a műtét után fixáló kötés védi.

Ha a kalapácsujj mellett más lábdeformitás is jelen van, például bütyök, a kezelési tervet ennek figyelembevételével kell kialakítani. Bizonyos esetekben a bütyök korrekció külön beavatkozásként vagy komplexebb lábsebészeti tervezés részeként merülhet fel. Erről mindig a szakorvosi vizsgálat alapján lehet dönteni.

Megfigyelés és hazatérés az egynapos ellátás után

A kalapácsujj műtét után a páciens néhány órás megfigyelési időt tölt klinikánkon. Ezalatt az egészségügyi személyzet ellenőrzi az általános állapotot, a vérnyomást, a seb állapotát és a biztonságos mobilizálhatóságot.

Megfelelő állapot esetén a beteg még a műtét napján, kísérővel távozhat. Az egynapos sebészeti forma azoknak kedvező, akik szeretnének modern magánkórházi környezetben, mégis rövid intézményi tartózkodással túljutni a beavatkozáson.

A kalapácsujj műtéti korrekciójának lehetőségei Közeli portré sebészről. Forrás: Envato

Felépülés, cipőviselés és mozgás a műtét után

A kalapácsujj műtét utáni gyógyulás általában jól tervezhető, de türelmet igényel. Az első hetekben a seb védelme, a duzzanat csökkentése és a fokozatos terhelés a legfontosabb.

Az első otthon töltött napok

A műtét után az első napokban kerülni kell a fizikai megterhelést. Állandó ágynyugalomra rendszerint nincs szükség, de a hosszabb állást, a sok járkálást és a láb lógatását érdemes mérsékelni. A pihenés, a kímélet és az orvosi utasítások betartása segíti a sebgyógyulást.

Enyhe sebfájdalom, feszülés vagy érzékenység az első időszakban természetes. A lábujj és a lábfej duzzanata szintén előfordulhat, különösen akkor, ha a páciens túl hamar terheli a lábát. A fájdalomcsillapítást, a sebkezelést és a kötésvédelmet mindig az operáló orvos utasítása szerint kell végezni.

Az Ars Medica Magánkórházban a páciens távozás előtt pontos tájékoztatást kap az otthoni teendőkről. Ez kiterjed arra is, mikor kell kontrollra menni, hogyan kell vigyázni a kötésre, és milyen tünetek esetén szükséges mielőbb orvoshoz fordulni.

Pácienseink számára a távozásuk után is állandó telefonos elérhetőséget biztosítunk az operáló orvoshoz. Ez segít eloszlatni a kételyeket és nagyobb biztonságérzetet teremt a gyógyulókban, ugyanakkor esetleges szövődmények esetén lehetővé teszi, hogy gyorsan lépjünk.

Kontrollvizsgálat és varratszedés

A műtét utáni kontroll a gyógyulási folyamat fontos része. Ilyenkor az orvos ellenőrzi a sebet, a duzzanatot, az ujj helyzetét és azt, hogy a páciens a vártnak megfelelően terheli-e a lábát. A kontroll alkalmat ad arra is, hogy a beteg feltegye a műtét után felmerült kérdéseit.

A varratszedés általában egy hét elteltével történik. Ez az időpont a seb állapotától és az orvosi döntéstől függhet. A varratszedés után is kímélni kell a műtéti területet, mert a teljes terhelhetőség nem azonos a seb felszíni gyógyulásával.

A kontrollvizsgálatok célja, hogy a felépülés biztonságos maradjon. Ha vérzés, fokozódó fájdalom, láz, erős duzzanat vagy gyulladásra utaló jel jelentkezik, nem érdemes várni a következő időpontig. Ilyenkor mielőbb egyeztetni kell az operáló orvossal.

Cipőviselés a gyógyulási időszakban

Az első hetekben a kötés, a duzzanat és az ujj védelme miatt normál cipő általában nem kényelmes. A páciensnek olyan lábbelire vagy műtét utáni cipőre lehet szüksége, amely nem nyomja az operált területet.

A normál cipőhöz való visszatérés többnyire fokozatosan merülhet fel, de a pontos időpontot az orvos a kontrollvizsgálatok alapján határozza meg. Szűk orrú, kemény vagy magas sarkú cipőt a gyógyulási időszakban kerülni kell, mert irritálhatja a műtéti területet, azonban a teljes gyógyulás után is érdemes kerülni ezeket a modelleket.

Mikor térhet vissza a páciens a megszokott terheléshez?

A teljes gyógyulási idő 3–4 hét, de a cipőviselés, a munkába való visszatérés és a hosszabb séta ideje a műtét típusától, a sebgyógyulástól és a páciens terhelésétől is függ.

Ülőmunka esetén a visszatérés hamarabb elképzelhető, ha a láb kímélete megoldható. Állómunka, sok gyaloglás vagy fizikai terhelés mellett több időre lehet szükség. Nem érdemes pusztán a fájdalom csökkenésére hagyatkozni, mert a szövetek gyógyulása ennél lassabb folyamat.

Fizikoterápia vagy célzott gyógytorna akkor merülhet fel, ha a láb mozgása, terhelése vagy járásmintája ezt indokolja. A cél a kényelmesebb járás, a terhelés fokozatos visszaépítése és az, a páciens biztonságos visszatérése a mindennapi mozgáshoz.

A kalapácsujj műtéti korrekciójának lehetőségei Magánkórház folyosója három emberrel. Forrás: Envato

Miért az Ars Medica Magánkórház?

A kalapácsujj műtéti kezeléséhez tapasztalt ortopédiai csapatra, korszerű műtéti háttérre és átlátható betegútra van szükség. Az Ars Medica Magánkórház ellátása erre a hármas alapra épül.

Szakmai múlt és megbízható ortopédiai háttér

Az Ars Medica Magánkórház Magyarország legrégebben alapított magánklinikája. Több évtizedes szakmai múlttal, szervezett betegellátással és tapasztalt szakorvosi háttérrel fogadja azokat a pácienseket, akik lábsebészeti vagy ortopédiai panaszokra keresnek megoldást.

A kalapácsujj műtéti ellátása pontos diagnózist igényel, hiszen a látható deformitás mögött eltérő súlyosságú csontos és lágyrész-elváltozások állhatnak. A klinikán az ortopéd szakorvos a panaszok, a fizikális vizsgálat és a röntgenfelvétel alapján dönt arról, hogy konzervatív kezelés vagy műtéti korrekció indokolt-e.

Modern magánkórházi környezet TB-támogatott ellátással

Az Ars Medica Magánkórházban a kalapácsujj műtét korszerű magánkórházi környezetben, egynapos sebészeti ellátás keretében is történhet. A beavatkozás után a páciens rövid megfigyelési időt tölt a klinikán, majd megfelelő állapot esetén még aznap, kísérővel hazatérhet.

A TB-támogatott egynapos ortopédiai műtétek azoknak is reális lehetőséget jelenthetnek, akik árérzékenyen, de megbízható ellátási háttérrel szeretnék megoldani a panaszukat. Mindezt szervezett, kényelmes magánkórházi környezetben, tervezhető időponttal és részletes tájékoztatás mellett vehetik igénybe.

Átlátható betegút egy rendszerben kezelve

Klinikánkon a betegút az első konzultációtól a műtét utáni kontrollig egységes rendszerben halad. A páciens tudja, milyen vizsgálatokra van szükség, milyen érzéstelenítési lehetőségek jöhetnek szóba, hogyan zajlik a beavatkozás, és mire kell figyelnie otthon.

Ez az átláthatóság csökkenti a bizonytalanságot. Pácienseink nem különálló lépésekkel szembesülnek, hanem egy átfogó folyamattal, amelyben a diagnózis, a műtéti terv, az egynapos ellátás és az utókezelés mind egymásra épül.

Összegzés

A kalapácsujj nem feltétlenül marad tartósan életminőséget rontó probléma. Időben elvégzett ortopédiai vizsgálattal tisztázható, hogy elegendő-e a panaszok enyhítése, vagy a kalapácsujj műtét adhat tartósabb eredményt. Az Ars Medica Magánkórház ebben a folyamatban teljes támogatást biztosít az első konzultációtól a teljes gyógyulásig.

Bejelentkezés

Telefonos időpontfoglalás:
Hétköznap 8:00-20:00 óráig
06-1-266-77-66
06-70-604-77-66
Online időpontfoglalás:
Az ezen kívül eső időpontokban kérjük, használják az online foglalást az alábbi gombra kattintva, és/vagy keressenek minket e-mailben!
Online foglalás
Időpontfoglalás